közZzöld

Tudj a hatásokról! Törekedj jobbításra! Amit megtudtál, azt másokkal is oszd meg!

Linkblog

2010.03.05. 14:50 Eli-from-zZz

Gombnyomogatás vs. sport

Most hogy itt van a tavasz és süt a nap (legalábbis gyakrabban), ideje volna változtatni egy-két statisztikai adaton. Ugyanis az 1999 és 2009 között a 15 éven fölüliek körében a semmilyen sportolást nem végzők aránya 56%-ról 69%-ra emelkedett, derült ki a GfK Hungária Piackutató Intézet nemzetközi kutatása alapján a fiatal illetve a fiatal középkorúak körében. A 60 felettiek körében pedig a legritkább.

 

A legtöbb sportoló a tanulók és a 18 éven aluliak közül kerül ki, ami eléggé rosz fényt vet a fiatal középkoruakra, illetve a 20-on évesekre. 60 fölött még ennél is ritkább a sportevékenységet folytatók aránya. A sportolásra a legnagyobb veszélyt a számítógépes játékok és játékkonzolok elterjedése jelenti. Nehogy azthigyétek, hogy ez most egy "égessünkelmindentamijátékmertazrosznekünk" témályú cikk lesz.

Én magam hetente háromszor futok, ugyanezeken a napokon jogázom, még három napot erősítek, és mindenhova biciklivel járok. Mindemellett keményen tolom a Mass Effect 2 nevű játékot és volt egy aktív WoW-os időszakom is. Meg persze dolgozom ;P A gond csak az, hogy sokan azt hiszik, hogy a sport "élményt" megkaphatják ezeken az eszközökön (PC, konzol) keresztül, ami persze hatalmas tévedés.

Minden hatodik megkérdezett játszik sport témájú számítógépes játékokkal - jelezte a GfK Hungária. A 15-17 éves korosztályban a legmagasabb ez az arány, közel 40 százalékos, de még a 60 év felettiek körében is minden ötvenedik magyar polgár érdeklődik a sporttal kapcsolatos számítógépes játékok iránt.

Nemzetközi viszonylatban - 6 nyugat-európai és 3 régiós ország adatait vizsgálva - a magyar 13 évesné  idősebb városi lakosság az észak- és nyugat-európai országok adatihoz képest havi átlagban jelentősen kevesebbet mozog. Régiós viszonylatban és a fejlettebb dél-európai országokhoz képest viszont nem töltünk jelentősen kevesebb időt testmozgással - derül ki a GfK Roper Riport eredményeiből.

A lényeg az, hogy változtatni kell. Ha Te úgy döntesz, hoyg mostantól amennyit csak lehet, annyit gyalogolsz, esetleg eljársz futni, vagy kerékpárral jársz dolgozni, akkor egy idő után a körülötted lévők agyában is beindul majd valami. Neked mindenképpen egészségesebb életviteled lesz :)

komment

Címkék: edzés város egészség elhízás test életmód testépítés tanulmány szív és érrendszeri probémák


süti beállítások módosítása