közZzöld

Tudj a hatásokról! Törekedj jobbításra! Amit megtudtál, azt másokkal is oszd meg!

Linkblog

2009.10.26. 18:18 Eli-from-zZz

Műanyűg

Ezekben van amit eszünk, amit iszunk, amit a nagyitól hozunk, amit a mikróba bedobunk, amiben bekeverjük a piát estére. Már az iskolában is megszoktuk, hogy a reggel készített forró teát szépen átöntjük egy palackba, aztán azt szürcsölgetjük a nap végéig. A félretett ételt szokás szerint dobozostul betesszük a mikróba és úgy melegítjük, talán még abból is eszünk, hogy kevesebb legyen a mosogatnivaló... A papírdobozok is ezzel vannak bevonva belülről, nehogy a folyadék kiszivárogjon, vagy a konzervek, nehogy a tartalmuk elkezdjen nehézfémeket magába szippantani.
 

Ez csak pár példa volt, de bátran kijelenthetem, hogy ahol az élelmiszereink vannak, ott műanyag is van. Ez az ember által alkotott anyag bizony nagyon hasznosnak bizonyul az emberiség számára, és ennek megfelelően a felhasználási területe is JÓ NAGY.

Na de miből is készül a műanyag?


 

A műanyag fő alkotó eleme a bisphenol A, röviden a BPA. Ebből készül az összes polikarbonát és epoxigyanta, vagyis többek közt a vizes- és üdítőspalackok, a műanyag tányérok és evőeszközök, a már említett ételtároló dobozok, és a vízvezetékek is. Az epoxigyantát megtaláljuk a konzervekben, a víztározók és az üvegek (befőttes, szószos, satöbbi) fedelének belső falán.

Csakhogy van itt egy kisebb-nagyobb bökkenő.


 

A BPA nem feltétlenül az a ragaszkodó típus, és bizony szeret kioldódni, aztán beszivárogni a tárolni kívánt dolgokba. Ez a folyamat akkor indul be a legdurvábban, amikor a műanyagot hőhatásnak tesszük ki (napsütés, mikrózás), ha savas hatás éri (a legáltalánosabb a szénsav) vagy éppenséggel mechanikus hatás alatt van (rágcsálom a tollat, palackot, szívószálat, mert ideges vagyok, vagy jól kidörzsölöm a dobozba beleszáradt ételt-italt).

Nem kell sokat magyaráznom, hogy innen egyenes út vezet a szervezetünkbe, ahol további tevékenységbe fog a BPA.


 

A BPA ugyanis úgy viselkedik, mint egy hormon, és ezzel bizony zavarba hozza az élő szervezetet. Hatása túlzottan hasonlít az ösztrogénéhez. A szervezetbe kerülve leköti az ösztrogénreceptorokat, és ez összekuszálja a hormonháztartást. Azt már az általános iskolában is megtanultuk, hogy a nemi hormonok bizony nagyon fontos szerepet játszanak a fejlődésünkben, és a kedélyállapotunktól a mentális egészségünkön át a potenciánkig mindenre hatással vannak.

Fiúknál szerepet játszhat a spermiumok számának csökkenésében, lányoknál idő előtti pubertást és meddőséget is okozhat.


 

Félreértés ne essék, akkora mennyiséget, ami hirtelen károsodáshoz vezethet, egy élet alatt se tudnánk bevinni a szervezetünkbe, ám ettől függetlenül folyamatosan körülvesz minket és hatást gyakorol ránk. A tudomány mai állása szerint itt meg is torpantunk, ugyanis még nem volt alkalmunk megfigyelni egyetlen generációt sem, ami végig ezen anyag tartós hatása alatt élt volna. Természetesen a vélemények is különbözőek a hatását tekintve. Vannak akik szerint a hatása korántsem olyan erős, mint az ösztrogéné, és vannak, akik szerint el kell törölni a használatát. Kanadában például betiltották a BPA használatát és kivonták a forgalomból.


 

Fontos leszögezni, hogy nem minden, ami műanyag egyben BPA is. Ugyanis az iparban 7 különböző műanyag-típust használnak és ezeknek különböző felhasználási területeik is vannak. Ezeket a típusokat mi is meg tudjuk különböztetni egy kis jel alapján. A műanyagokon van 3db egymásba forduló nyilacska, amik egy háromszöget formáznak, ebben a háromszögben pedig egy szám szerepel. Ennek a hivatalos neve Plastic Identification code (PIC), azaz Műanyag Azonosító Kód (MAK:). A számok a háromszögben 1-től 7-ig szerepelhetnek, és a jelzett szám jelenti az anyag összetételét, illetve felhasználási területeit.


 

Uccu neki, lássuk a számokat!

 

1. – PET/PETE – Polietilén-tereftalát termékek: üdítõs, ásványvizes flakonok, poharak, néhány háztartási- és tisztálkodószer flakonja.

2. - HDPE – Nagysűrűségű polietilén termékek: játékok, tejes flakonok, mosószerek, tisztítószerek, samponok, motorolaj flakonjai.

3. – V/PVC – Polivinilklorid termékek: csövek, palackok, háztartási olaj palackja.

4. - LDPE – Kissűrűségű polietilén termékek: fóliák, zacskók.

5. - PP – Polipropilén termékek: palackok, joghurtos dobozok, krémsajtok, egyéb tejtermékek dobozai, mustáros, ketchupos flakonok, műanyag edények, tálcák, kulacsok, háztartási szerek flakonjai.

6. - PS – Polisztirol termékek: kávéspoharak, élelmiszeres dobozok, joghurtok dobozai, egyéb tejtermékek dobozai.

7. – Polikarbonát/ABS – Ide az egyéb műanyag típusok tartoznak.


 

Így elnézve az a minimum, hogy egy háztartásban legalább 4-5 féle műanyag típust megtalálunk, de az sem kizárt, hogy mindegyikből begyűjtöttünk pár darabot.


 

A BPA-ról már beszéltünk, de van még egy veszélyes anyag, a flatán. Az ezek együttesét vagy valamelyikét tartalmazó műanyagok bizonyítottan rákkeltő és hormonháztartást zavaró hatással bírnak, a fentebb említett módokon beszivároghatnak szervezetünkbe, és arról már tudjuk, hogy nem jó. Ha egy tárolóedényen fel van tüntetve, hogy mikrózható, az egyet jelent azzal, hogy nem fog szétesni, vagy szétolvadni, de korántsem garancia a kémiai biztonságra. Fokozottan érdemes figyelni tehát arra, hogy kerüljük a 3-as és a 6-os számmal ellátott palackokat, illetve tárolóedényeket, mert ezekben fellelhetőek a fenti nem kívánatos elemek.


 

Ám szerencsénkre a kutatások azt mutatták ki, hogy a 2-es, 4-es és 5-ös számmal jelölt

palackok és edények esetében nem jutnak a szervezetünkbe rákot és hormonzavarokat okozó anyagok (azaz BPA és flatán) bár sajnos ezeknek még igen kicsi a visszaválthatósági aránya nem is beszélve az elterjedtségükről. A PET (azaz az 1-es jelölésű) esetében már nagyobb a visszaválthatósági arány, de még korántsem éri el a kívánt szintet. Elég, ha csak a fél literes üdítős palackokra gondolunk, ami sity-suty a kukában végzi.


 

Véleményem szerint megéri odafigyelni, hiszen megtehetjük, főleg ha a megfelelő tudás is a rendelkezésünkre áll. Az hogy a vásárlási szokásaink változzanak, csak egy kis odafigyelést és gyakorlást igényel. Az eredmény mindenképpen pozitív hatással lesz ránk és a környezetünkre, és még lépést is tartunk a világgal. A közelmúltban már történtek óvintézkedések, számos kezdeményezés jött létre a káros műanyagok elkerülése végett, és biztosan számíthatunk még továbbiakra. A mi -értsd fogyasztók- pénzünk pedig a szavazócédulát jelenti, ami felgyorsíthatja ezeket a folyamatokat.

 

Forrás itt, meg itt, meg egyébb csipegetések:

Címkék: pet műanyag bpa