közZzöld

Tudj a hatásokról! Törekedj jobbításra! Amit megtudtál, azt másokkal is oszd meg!

Linkblog

2010.01.29. 11:00 Eli-from-zZz

Oltás vagy nem? Szerinte nem

Én sem tudtam: a mostani H1N1-es mizéria közben a WHO 6-os szintűre emelte a járványriadót, ami azt jelenti, hogy akár a kormányokat kényszeríthetik a kötelező oltás bevezetésére. Az egészben ugye csak az a meglepő, hogy majd minden évbe 1 milliárd ember betegszik meg influenzában és 0.5-1 millió ember meg is hal. Mégsem kapjuk minden egyes nap azt a hírt, hogy az új világvége az influenza lenne.

 

Van még azért egy s más itt a háttérben és nem kell egészen a WHO-ig szaladni. Ugyanis szakmai körökben eléggé kétesnek ítélik a vakcinák hatékonyságát, ugyanis sem időt, sem alanyt nem szántak rá. Össz-vissz 160 felnőtten és 40 gyereken tesztelték a vakcinákat, amik ráadásul nem hasított (split) hanem teljes vírust tartalmaz. A teljes vírussal való oltás gyerekeknél eddig tiltott volt. Ezek a hírek nem voltak ott minden portálon, mert akinek nem tettszett és ennek hangot is adott, azt az egészségügyi kormányzat szankcionálással fenyegetett.

Nu! Tegyünk fel, mégis csak, hogy minden teljesen rendben van ezzel az oltással és vajon képes e megvédeni egy ekkora(?) járvány esetén? A mostani oltóanyag nem a mostani járványból származó vírusból készült, hanem még egy 1930-as években garázdálkodó típusból. Hogy egyezik e? Igen, hiszen egy törzsről fakad, ennyiben biztosan egyezik. Az influenza viszont furmányos egy kis dög, mert egy éven belül akkora mutáción mehet keresztül, hogy a már meglévő ellenanyagokat kacagva széttiporja (márha feltételezzük, hogy tud tiporni, meg kacagni...).

Graeme Laver aki nagy szaktekintélynek számít e téren és nagyon értette a dolgát influenzával kapcsolatban, a következőt nyilatkozta:

"A semminél jobb, és senkinek nem adnám határozottan azt a tanácsot, hogy ne oltassa be magát. De ne bízzanak abban, hogy sok haszna van."


Így elnézve azok a sok százezrek, esetleg milliók, akik beoltatták magukat egy hamis biztonságérzettel jártak tovább, holott léteznek olyan módszerek, amik a lehető leges-legjobb ellenálló rendszert, az immunrendszert erősítik. És nem ám hamis védetséggel, meg mesterséges anyagokkal, hanem teljesen természetesen, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva. Ráadásul ezek nem ismeretlen módszerek, hanem már 1918-ban is alkalmazták influenza ellen és 100%-os sikert értek el vel.

Ehez képest kissé szánalmas volt mikor az országos tiszti főorvos a természetes immunitásra törekvőket

                                        "vitaminzabálók"

-nak nevezte... Gratula. Mindezt úgy, hogy magyarországon évente 50 ezerrel többen halnak meg rákban-szívbetegségekben-krónikus degeneratív megbetegedésekben mint a világ más országaiban. Szerintem itt az ideje, hogy kicsit többen kezdjenek el vitamint zabálni és egy két dolgon változtatni ;)

komment

Címkék: betegség oltás orvoslás járvány h1n1 természetes védettség


süti beállítások módosítása